Együttműködési megállapodás a „Megye önkéntese díj” adományozásáról

„Az önkéntes tevékenység legnagyobb értéke az idő, melyet embertársainkra fordítunk”- hangzott el a mai sajtótájékoztatón, ahol Németh Zoltán megyei elnök és dr. Báthy Andrásné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat régiós képviselője ismertette a részleteket.

„A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat számára minidig is fontosak voltak a civil szervezetek, hiszen folyamatosan kikérjük a véleményüket, kölcsönösen támogatjuk egymás munkáját, sokszor közös programok megvalósításán keresztül”- kezdte a sajtótájékoztatót Németh Zoltán.

Hozzátette: „az önkéntesek hiánypótló karitatív tevékenysége nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország, és így megyénk is élhetőbb legyen.” Az elnök hangsúlyozta az önkéntesek felbecsülhetetlen értékű munkáját, melyet a Megyei Önkormányzat szeretne elismerni. „Az önkéntes munkát végző embertársaink tevékenységével arra szeretnénk rávilágítani, hogy mekkora munkát is végeznek a társadalom számára- tette hozzá.

Dr. Báthy Andrásné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régiójának képviselője elmondta, a Máltai Szeretetszolgálat Család, Esélyteremtő és Önkéntes hálózatát 3 évvel ezelőtt az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére indították el, melyből napjainkra országos hálózatban működő rendszer épült ki. Célja az önkéntesség népszerűsítése és az érzékenyítés; felvilágosító előadásokon és célzott, játékokon keresztül ismertetik meg a hétköznapi emberekkel a hátrányos helyzetűek életét.

Bognár Erzsébet, a Győr-Moson-Sopron Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársa ismertetve részleteket elmondta, a felhívást civil, pro- és nonprofit szervezeteknek, valamint a megyei önkormányzaton keresztül a megyei települések vezetőihez juttatják el, akik egy online felületen három kategóriában – szociális tevékenység, közösségi tevékenység, valamint környezet- és állatvédelmi tevékenység – jelölhetnek, február 5-ig. A beérkezett jelöléseket egy háromtagú bizottság dolgozza majd fel. A díjátadóra várhatóan február 22-én kerül majd sor.

A pályázati felhívás honlapunkon is megtalálható.

 

2019. január 21.

Megosztás Facebookon Megosztás Twitteren

« Back