Blind friendly

Magyar Értékek - Megyénk is bemutatkozik szombaton a Szent István Bazilika előtt

Több ágazati minisztérium és állami szervezet, valamint a megyei önkormányzatok összefogásaként szeptember 14-én, szombaton hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a „Magyar Értékek 2013.” című eseményt, melyen tizenkilenc megye egyedülálló értékeit ismerhetik meg a rendezvény vendégei. Az értékőrző esemény helyszíne a szimbolikus jelentőségű Szent István tér és a Bazilika, ahol minden megye önálló standon mutatja be azokat az alkotásokat, alkotókat, közösségeket, produkciókat, amelyekkel a térség gazdag kultúráját, értékeit reprezentálhatja.

A megyei önkormányzatok két formában is bemutatják értékeiket: kisebb színpadi produkciókkal lépnek fel a rendezvény központi színpadán, illetve a megyénként rendelkezésre álló sátorban kézműves alkotások, viseletek bemutatására, továbbá kiadványok, tájékoztatók kihelyezésére adódik lehetőség.

Az eseményen természetesen Győr-Moson-Sopron megye is bemutatja értékeit, ízelítőt adva mindabból, amire szűkebb régiónk büszke lehet és büszke is. Így az érdeklődők megcsodálhatják Farkas Katalin höveji csipkekészítő és Tóth Ildikó győri kékfestő népi iparművész munkáit, bemutatkoznak a pannonhalmi apátsági termékek, illetve a szigetközi termékek (pld. friss víz, méz), valamint Lajer Hajnalka és Dániel őstermelők hagyományos házi gyümölcskészítményei is a Győr-Moson-Sopron megyei sátor pultjára kerülnek. Természetesen a híres rábaközi perec sem fog hiányozni a kínálatból, a Rábaközt emellett népviseletbe öltöztetett babák is „képviselik” a rendezvényen. A megyei standon helyet kapnak azok a kiadványok is, melyek Győr-Moson-Sopron megye turisztikai értékeit mutatják be, ezzel is minél több érdeklődőt, látogatót invitálva szűkebb régiónkba.

Élő produkcióval a kapuvári Alapfokú Művészetoktatási Iskola néptáncosai lépnek színpadra, rábaközi, kalocsai és szilágysági táncokkal (felkészítőjük Csitei Gábor), citerán pedig rábaközi dallamokat hallhat majd az érdeklődő közönség.

A változatos, színes forgatagként megjelenő egész napos szabadtéri program este a Bazilikában szentmisével, majd a debreceni Kodály Kórus fellépésével zárul.

További részletek a csatolt meghívóban.

Az eseményhez kapcsolódó videó: itt 

Háttér:

Mindannyiunk számára fontos feladat hazánk kulturális sokszínűségének megőrzése, kincseinek és hagyományainak megmutatása, ünnepeinken keresztül kulturális identitásunk közös megélése.

Magyarország földrajzi adottságaiból és történelmi hagyományaiból adódóan különlegesen változatos táji, természeti és kulturális értékekkel, termelési hagyományokkal rendelkezik, amelyek jó része egyedülállóan érintetlen és természetes állapotban maradt meg. Ezek az értékek speciális táji és térségi adottságként a térségek megújulásának és fejlődésének erőforrásai lehetnek. Ezen értékek megőrzése, feltárása, gondozása és széles körű nyilvánosságuk megteremtése a hivatalos állami szervezetek, a civilek és az állampolgárok közös ügye.

A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény elfogadásával elindult folyamat szervezetten és hatékonyan támogatja a települési értékek feltárását és megőrzését, és ez az értékgyűjtő folyamat kiválóan alkalmas a helyi közösségek identitástudatának fejlesztésére, erősítésére.

Az eseményt meghirdető szervezetek a hagyományteremtő rendezvénnyel Magyarország egyedülálló értékeire, a térségek kulturális örökségének sokszínűségére kívánják felhívni a figyelmet. Ennek szellemében 2013. szeptember 14-én, szombaton Magyar Értékek címmel egész napos rendezvény keretében mutatkoznak be Magyarország megyéi.

Az eseményt megelőzően, szeptember 12-én rendezi meg az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a Magyar Kézművesség Napját, a két esemény erősíti egymást, hiszen az értékek jelentős része éppen a kézműves mesterségek, mesterek által születik, akik éltetői és továbbadói a tudásnak, a nemzeti kultúra tárgyiasult formáinak. 

A „Magyar Értékek” nap az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium fővédnökségével, a Nemzeti Művelődési Intézet koordinálásában, a Szent István Bazilika, az Állami Számvevőszék, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a Mintamenza Program együttműködésében valósul meg.

Csatolás: