Blind friendly

Az együttműködés erejét ünnepelték

Első alkalommal rendezték meg az elmúlt szombaton a fővárosban a Magyar Értékek Napját. Az együttműködés és a magyar értékek erejét bemutató rendezvényre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan voltak kíváncsiak, így számos látogató megfordult Győr-Moson-Sopron megye sátránál is.

Az egész napos program ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, ahol Halász János államtitkár úgy fogalmazott: a magyar értékek a mi értékeink, és ez így van már több mint ezer éve. A program egy széleskörű együttműködés erejét példázza. A rendezvény egyúttal a hungarikum és az erre vonatkozó jogszabály erejét is mutatja - mondta, és kiemelte: a hungarikummá válásnak a jogszabály alapján a helyi közösségek a kezdeményezői. 

A szervezők szándéka szerint a rendezvény olyan széleskörű összefogás kezdete, amelyben önkormányzatok és állami intézmények, vidék és főváros, majd később, remények szerint anyaország és a határon túliak mutathatják meg a magyarsághoz tartozó kincseiket a nagyvilágnak. A rendezvény ugyanakkor számvetés is, honnan jöttünk, hová tartunk és mit alkottunk.

Az ünnepélyes megnyitó kedves és érdekes színfoltja volt, amikor is a megyék jelen lévő vezetői, képviselői – így Győr-Moson-Sopron megye képviseletében Kóczán Zoltán alelnök - elhelyezte kézjegyének lenyomatát egy 10X6 méteres Magyarország térképre, ezzel is kifejezve a magyar értékek őrzésének, népszerűsítésének fontosságát. Erről a pillanatról minden vendég sorszámozott emlékkártyát is kapott.

Az eseményen több mint száz település huszonnégy sátorban, hatszáz fellépővel hívta fel a figyelmet egy-egy megye sajátosságaira. Győr- Moson-Sopron megye a pannonhalmi apátsági termékeket, a höveji csipkét, kékfestő-tárgyakat, kézi készítésű, különleges gyümölcskészítményeket, a rábaközi perecet és a rábaközi népviselet helyezte bemutatója középpontjába. A kapuvári Alapfokú Művészetoktatási Iskola pedig – többek között – a Rábaköz táncaiból adott ízelítőt.

Az egész napos programon bemutatkozott a mára országos kiterjedésű, a közétkeztetést megújítását, egészségesebbé tételét célzó Mintamenza-program, ami akár hungarikumnak is tekinthető. A sátrak között a honvédelmi tárca Honvédelmi kötelék programjával is meg lehetett ismerkedni, és még többet meg lehetett tudni a magyar huszárról, aki a közeljövőben szintén hivatalos hungarikummá válhat. Emellett színpadi és kézműves programok színesítették a rendezvényt, amelyet a Bazilikában szentmise zárt.

A program több minisztérium és állami szervezet, valamint a megyei önkormányzatok összefogásaként valósulhatott meg, melyen tizenkilenc megye sajátos értékeit ismerhették meg a látogatók. A megnyitón jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény egyik fővédnöke is, és több megyei közgyűlési tisztségviselő, így Győr-Moson-Sopron megye képviseletében Kóczán Zoltán alelnök.

A szervezők szándéka az, hogy évente egyszer, ősz elején a világ magyarsága összegyűljön és megmutassa értékeit.

Kapcsolódó híranyag: itt  (forrás: http://www.hirado.hu/)

MTI összeállítása nyomán