Blind friendly

Átadták a rajkai iparterület felé vezető utat

"Sárban, sötétben lehetett eddig itt közlekedni. Most biztonságosan, aszfaltos úton és közvilágítás mellett lehet eljutni az ipari területre" – mondta Kiss Vince rajkai polgármester, aki Nagy István agrárminiszterrel és Németh Zoltánnal, a Győr-Moson Sopron Megyei Önkormányzat elnökével adta át az utat pénteken.

"Augusztusban egy százalék alá csökkent a munkanélküliség a megyében. Emögött rengeteg munka, együtt gondolkodás, fejlesztési elképzelés van. Ilyen jövőbe mutató beruházást adunk át most, mely lehetőség, hogy újabb munkahelyek jöjjenek létre" – emelte ki Németh Zoltán.  

Nagy István szerint ez nem csak egy aszfaltcsík: "ez munkahelyteremtő, gazdaságélénkítő fejlesztés, mely hozzájárul a település élhetőségéhez" – vélekedett az országgyűlési képviselő, aki méltatta a jövőképpel rendelkező rajkai önkormányzatot is.

Iparterületének fejlesztéséhez épített ki közvilágítást és utat a rajkai önkormányzat. A több mint százötvenmilliós beruházást pénteken adták át hivatalosan. A rajkai iparterület fejlesztéséhez szükséges út kiépítésére a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkrományzat támogatásával sikeresen pályázott a helyi önkormányzat. Az építkezéshez 181 millió forint támogatást kaptak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. Ennél azonban kedvezőbb áron, 153 millió forintból sikerült végül elkészíteni a több mint 1,7 kilométeres útszakaszt.  

Az iparnak szánt terület – mely részben önkormányzati, részben magántulajdon – az 1-es számú fő vasútvonal és az M15-ös autóút között fekszik. "Eddig itt kavicsos földúton közlekedtek a helyi gazdák és az itt működő autóipari vállalkozáshoz érkezők. Süllyesztett szegélyek között vezetett a szilárd burkolat nélküli út, melyet több helyen építési törmelékkel vagy bányakaviccsal javítottak.

Az 1725 méteres út megépítésével szilárd burkolatú kapcsolat létesült a meglévő ipari terület és a falu között. Továbbá könnyen elérhetővé váltak a gazdasági övezet irányába közlekedők számára a szállítmányozásra használt M15-ös és M1-es autópályák, illetve az 1. számú vasúti fővonal is" – fogalmazott Kiss Vince. Mint elmondta, a beruházás által segíteni tudják az autóipari beszállító céget is, mely a bővítésen gondolkodik. Illetve további vállalkozások is felfedezhetik maguknak ezt a helyet. Így az iparűzésiadó-bevételük is nő.

Ezzel egyidejűleg a napokban Nagy István agrárminiszter és Németh Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke jelenlétében adták át a Víztorony utcát is, ahol a közvilágítás kiépítésére a Belügyminisztérium nyújtott közel 23 milliós támogatást, melyet a falu 7 millióval egészített ki. Kiss Vince abban reménykedik, hogy a község déli szakasza közlekedésének rendezése után az északi oldalon is történnek lépések. A németjárfalui út építése pedig a tervek szerint hamarosan megkezdődhet.

Forrás: Kisalföld

Fotó: InfoSzigetköz

2018. október 1.