Blind friendly

Digitalizáció a KKV-knál

Kara Ákos a Győri Ipari Parkban tartott sajtótájékoztatóján arra is felhívta a figyelmet, hogy a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációját elősegítő három pályázat beadási határideje megváltozott, a pályázatokra március 8-tól lehet beadni a támogatási igényeket.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, tekintettel a pályázatok megnyílásának közelgő időpontjára, arra ösztönzi az érintett magyarországi és a megyében működő vállalkozásokat, hogy éljenek a lehetőséggel, és minél nagyobb számban nyújtsák be támogatási kérelmeiket.

A kérelmek beadásának kezdeti időpontját annak érdekében módosították március elejére, hogy az érintett kis- és középvállalkozások, a nagy érdeklődéssel kísért támogatási lehetőségek pályázatainak beadásakor a lehető legjobb, és a követelményeknek leginkább megfelelő anyagokat készíthessék elő.

A három pályázati felhívás közül a mintegy 40 milliárd forint forráskeretű GINOP 3.2.2 keretében vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztésekre, valamint felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatására adhatók be a pályázatok. A vissza nem térítendő támogatásra és kedvezményes kölcsönre az agrárágazat kivételével bármely szektorban tevékenykedő vállalkozás pályázhat, amely a közép-magyarországi régión kívül működik. Ebben a pályázatban négyezer nyertesre számítanak.

A pályázat standard elbírálású, beérkezési sorrendben kapnak támogatást a követelményeknek megfelelő pályázatok a keret kimerüléséig.

A GINOP 3.2.4-8.2.4 („Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása”) pályázat vállalati felhőszolgáltatások elindítását támogatja. A támogatás ebben a kategóriában a legnagyobb, 150-200 millió is lehet, így 20 nyertes pályázattal számolnak.

Szintén ezen a napon nyílik meg a GINOP 3.1.2-8.2.4 kódszámú pályázat, mely az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások nemzetközi piacra juttatásához nyújt segítséget. Itt a nyertes pályázatok száma elérheti a kétszázat.

Az érdeklődők bővebb információkat a palyazat.gov.hu hivatalos weboldalon találnak.

A sajtótájékoztatón részt vett Görög Tibor, az ipari park ügyvezető igazgatója, úgy fogalmazott, a parkban levő 140 cég számára öröm a pályázat bejelentése, s biztos abban, hogy sokan pályáznak, mert a digitalizáció a jövő elkerülhetetlen útja.

Végül Kara Ákos és Görög Tibor is a gyorsaságot hangsúlyozta, a pályázatokat ugyanis a beérkezés sorrendjében bírálják el.

 Forrás: www.gyorplusz.hu - Koloszár Tamás írása