Blind friendly

Közel kétszáz résztvevő a Nyelvek Európai Napja 2017. évi programjain

A rendezvény legfőbb célja 2017. évben is a nyelvtanulás ösztönzése volt, ám az elmúlt évek gyakorlatát követve a nyelvtanulás mellett ezúttal is egy fontos, aktuális téma állt a középpontban: ebben az évben a klímavédelem és az olimpiai eszmék*, illetve az olimpiák zöld szervezése témakörét járták körül a versenyzők. A szervezők – szintén hagyományosan – mottót is választottak , most Mérő László matematikus mondását, miszerint: „A verseny igazi vesztese nem az, akit legyőztek, hanem az, aki ki sem jutott a pályára.”

A szervezők tájékoztatása szerint az eredmények az alábbiak szerint alakultak:

A plakátversenyt a Győri Arany Angol-Német Két Tanítási Nyelvű Ált. Iskola – Szabó Linda, Halmai Adrienn és Csapó Anna alkotta csapata nyerte meg. Az általános iskolák felső tagozatosai közül az EU-ismereti vetélkedőben a Kazinczy Ferenc Gimnázium csapata teljesített a legjobban, a csapat tagjai:  Balogh Bálint, Lobitz Andor és Tüttő Olivér.

A középiskolás korosztály alkotta csapatok angol és német nyelvből mérték össze tudásukat. Mindkét versenykategóriában a GYSZSZC Krúdy Gyula Gimnázium diákjai remekeltek: német nyelvből a Szabó Bence, Kovács Krisztina és Varga Krisztián alkotta trió győzött, angolból pedig Both Lili, Kertész Tamás és Orsós Botond csapata volt a legjobb. Borbély Benjamin, a Krúdy iskola tanulója angol nyelvből nyújtott teljesítményével a szakmai zsűri különdíját érdemelte ki.

A legjobb eredményt elért csapatok tagjai - a tárgynyeremények mellett - egy 1 napos kiránduláson vehetnek részt. A helyezést el nem ért résztvevőket is meglepetéssel várták.

A plakátversenyre készített műveket egy rövid, időszaki kiállítás keretében a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara aulájában tekinthették meg az érdeklődők.

Az eredményhirdetés keretében került sor a Hatos és Társa Nyelviskola által alapított Dr. Szenténé dr. Vida Éva-díj átadására is, melyre egy nyelvoktatást segítő módszertani projekt leírásával lehetett pályázni. A 2017. évi nyertes Horváth Anikó Zsuzsanna lett.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Pillanaképek a rendezvényről.