Blind friendly

Közös rajzkiállítás kínai partnereinkkel

Németh Zoltán tegnap kínai partnerével, Wang Yanling asszonnyal közösen megnyitotta a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola és a Kovács Margit Általános és Szakképző Iskola tanulói műveiből álló rajzkiállítást.

Németh Zoltán elnök köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a keleti nyitás kormányzati stratégiáján belül Győr-Moson-Sopron megye számára kiemelten fontosak a már eddig kialakult gazdasági, egészségügyi és felsőoktatási együttműködések. „Különösen örömteli, hogy ezúttal gyerekeknek szóló programmal erősíthetjük a kínai és a magyar emberek barátságát, hiszen a művészet nyelvi akadályok nélkül is érthető és képes a kapcsolatteremtésre”- tette hozzá. A kiállításon a magyar tanulók alkotásai mellett 60 kínai gyermek művét is megtekinthették az érdeklődők.

A rendezvényen a kínai zsűri által legjobbnak ítélt, valamint a megyei Europe Direct Tájékoztató Központ Facebook oldalán legtöbb szavazatot  kapott rajzokat díjazták.

Az esemény után a két fél között megbeszélésre került sor, melyen részt vett Dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese is.