English | Deutsch
Kereső
Isten hozta a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat honlapján!

Megyénk sokszínűsége egyedülálló hazánkban. Műemlékekben gazdag
városainkkal, falvainkkal, történelmi és építészeti nevezetességeinkkel, vadregényes természeti és vízi világunkkal, fesztiváljainkkal, népi hagyományainkkal és vendégszeretetünkkel mindenütt találkozhat barangolásai során.

Szabadidős
programok

Természeti
örökség

Kulturális
örökség

Idősek Akadémiája

Az Idősek Akadémiájának első képzési napját szerdán tartották Győrött, a Városháza dísztermében. A program célja az Idősügyi Nemzeti Stratégia tartalmának megismerése, javaslatok megfogalmazása. A képzési napokat, amelyeket február 3-án, március 3-án és március 10-én tartják, a megye nyugdíjasainak és segítőiknek szervezték, a nyugdíjas szervezetek részéről elsősorban azok vezetőit várták. A rendezvényen a megyei önkormányzat képviseletében Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke vett részt.

A rendezvény megnyitóján Borkai Zsolt polgármester elmondta: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata mindent megtesz azért, hogy az javítson az idősek életkörülményein, és így tesz a jövőben is. Kifejtette, a városi Idősügyi Tanács döntése alapján az idei évben is rendelkezésre állnak majd a fürdőbérletek. Borkai Zsolt arra is kitért, hogy a 2010-es költségvetés eredetileg kevesebb pénzt biztosított volna az Idősügyi Tanács munkájához, de Bári Olga képviselő törekvésével a polgármester is egyetértett, így a tavalyihoz hasonló mértékű lesz a támogatás. Mindkét bejelentés természetesen akkor válik hivatalossá, amikor a közgyűlés elfogadja Győr költségvetését.
Nagy Péter a Győr-Moson-Sopron Megyei Pannon Nyugdíjas Szövetség elnöke megköszönte Borkai Zsoltnak azt a támogatást, amelyet polgármesterként és az Idősügyi Tanács elnökeként nyújt az időseknek.

Kara Ákos a megyei közgyűlés alelnöke az idősek véleményének meghallgatásáról, a döntések meghozatalánál az azokra való támaszkodás fontosságáról beszélt. Mint mondta, az ilyen konferenciák azért is fontosak, mert az idősek tájékozódhatnak az őket érintő kérdésekben, s tapasztalatukkal hozzá tudnak járulni a döntések meghozatalához.

A rendezvény első napján többek között az idősek mai magyarországi helyzetéről, az öngondoskodásról, életúttervezésről, a nyugdíjrendszerről és más aktuális kérdésről esett szó.

Forrás: www.gyor.hu , www.nyugathir.hu

  Nyomtatás Vissza <<
  Küldje tovább!
csusztat csusztat

................................................

...................................................

Írjon nekünk!  |  Oldaltérkép  |  Impresszum  |  GyMSMO©2010