Kedvesen, otthonhangulattal fogadja az utas embert múltjára és újkori változásaira joggal büszke Csorna. Nincs vára, hiányoznak a gótikus templomok és a barokk kastélyok, és mégis! A mértani formákból építkező tekintélyes temploma, a Monarchia korát idéző századvégi palotái, a mai építészet szellemében alkotott városháza irodaépület- együttese mindenkori városi szerepéről tanúskodik, még akkor is, ha ezt a rangot alig negyedszázada nyerte vissza.
A szépen parkosított fő teret az Árpád-korban települt premontreiek XIX. században emelt, múzeumnak, templomnak, kávéháznak helyet adó palotája uralja. A premontrei prépostság épületében helytörténeti és gazdag néprajzi kiállítást rendeztek be. Megismerkedhetünk a csornai kékfestők és a döri fazekasok mesterségével is. A Szent István tér kiszögellésében találjuk a Jézus Szíve Plébániatemplomot.
1936-38 között épült, a leégett Szent Ilonaplébániatemplom pótlására.
A tér déli oldalán a Palotasor húzódik. Az emeletes házsor a XIX. század végén, a XX.
század elején épült fel. A városképi szempontból jelentős házsor legértékesebb részei a keleti és a nyugati szélein álló saroképületek.
A sokféle múltból a mai világra fordulva Csorna kincsei között emlegethető a termálvíz.
1700 méter mélyről tör fel, 67 °C-os, természetes anyagokat tartalmaz, üdíti a gyógyulást keresőket.
Kérjük tekintse meg a kapcsolódó képeinket >>