Blind friendly

A projekt a megye kulturális sokszínűségének megőrzését is segíti

A Rajkai Általános Iskola 125 éve született névadójára, Békefi Ernőre emlékezett, a felújított és korszerűsített iskolaépületet is átadták az ünnepség keretében június 19-én.

„Az iskola korszerűsítésének projektje a megye kulturális sokszínűségének megőrzését is segíti, hiszen nemzetiségi oktatás zajlik az intézményben”- kezdte ünnepi beszédét Németh Zoltán. „A megvalósult álmok időszakát éljük, ahol több évtizedes vágyak teljesülnek, így az oktatás ezentúl minőségi körülmények között zajlik majd Rajkán, ami a polgármester lendületes munkájának is köszönhető”- tette hozzá a megyei elnök.

Németh Zoltán arra is kitért, hogy az oktatásba legjobb befektetni, hiszen „aki ma itt tanul, ők veszik majd át a helyünket pár év múlva, az ő feladatuk lesz megoldani azokat a problémákat, amelyre magunk nem találtunk megoldást”.

Az iskola épületének felújításával az intézményt könnyebb fenntartani, mert a hatékonyabb energiaellátás nem kerül annyi pénzbe, így több marad más, szintén fontos és hasznos beruházásra. Németh Zoltán hozzátette „az épület jövőbe mutató megoldásokkal hívja fel a figyelmet arra, hogy a közeljövő legnagyobb problémájának, a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklésére igenis van lehetőség. A jövőben az élhető területekért, az élelemért és az iható vízért harcolnak majd az emberek. Ennek előszeleként az egyre élhetetlenebbé váló területekről érkező migránsokat és a velük együtt érkező terrorizmust pedig már most is látjuk Európában”- hangsúlyozta a megyei elnök.

„A kivitelezés 205 millió forintba került. Több mint 140 millió forintot nyert az önkormányzat, melyhez 65 millió forint önrészt biztosított. A saját erő előteremtése kihívást jelentett, melyet végül ingatlan értékesítéséből tudtunk biztosítani – emelte ki Kiss Vince polgármester. „A nyílászárók cseréje, a hőszigetelés, akadálymentesítés mellett energia-visszanyerő szellőztetőrendszert építettünk ki. A tető javítása után napelemeket helyeztünk el, ami az intézmény villamosenergia-igényeit biztosítja. Alternatív fűtésként faapríték- és pelletkazán segíti a további költséghatékonyságot” – részletezte a faluvezető.

A rajkai iskola névadójának, Békefi Ernő születésének 125. évét is idén ünnepelte az intézmény. A programsorozat zárásaként a mostani eseményen az intézmény bejáratánál egy emléktáblát avattak a kántortanító tiszteletére. Az eseményen Bagdán Boglárka, az agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára, valamint az országos, megyei és a helyi német önkormányzatok képviselői is részt vettek.

Fotó: Goda Barbara
2019. június 21.