Blind friendly

Kínai egyetemek mutatkoztak be a győri középiskolában

„Különösen örömteli, hogy fiataloknak szóló programmal erősíthetjük a kínai és a magyar emberek barátságát”- mondta Németh Zoltán megyei elnök köszöntőjében.

Hétfőn a kínai Hubei tartománnyal szomszédos Henan tartományból érkezett több oktatási intézmény delegációja Győrbe. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat személyes kapcsolatot ápol Henan tartománnyal is, hiszen 2014-ben Wang Gousheng, Hubei akkori kormányzóval, ma Henan vezetője írta alá Németh Zoltán a megye hivatalos kínai kapcsolatát létrehozó dokumentumot.

A kínai oktatási szervek és a felsőoktatási intézmények örömmel üdvözlik a világ minden országából érkező tanulni vágyó diákokat. Ezért több állami ösztöndíjat is alapítottak, melyekre magyar diákok is pályázhatnak.

Németh Zoltán elmondta: „bár sok a kulturális különbség és nagy a távolság a két ország között, egyaránt fontosnak tartjuk a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozást, mert mindketten úgy gondoljuk, hogy a gyerekekbe fektetett energia biztosítja az országaink számára a jövőt. Ezért is különösen örömteli, hogy ezúttal fiataloknak szóló programmal erősíthetjük a kínai és a magyar emberek barátságát.”

Győr-Moson-Sopron megye kínai kapcsolatai most egy egyedülálló és különleges lehetőséghez juttatnak hozzá győri diákokat, hiszen két állami és hét tartományi egyetem mutatkozik be: képzési programjaikat és ösztöndíj lehetőségeket ajánlva a gimnazisták számára. Így a diákok első kézből tájékozódhatnak a továbbtanulási lehetőségekről Kínában.

„Mindenkit bíztatnék, hogy legyenek nyitottak és ha van kedvük és bátorságuk, vágjanak neki a nagyvilágnak, szerezzenek értékes tapasztalatokat. Szerezzenek olyan új tudást, amit Európában nem lehet, hogy aztán hazatérve a megszerzett tudást hazánk javára hasznosítsák”- hangsúlyozta Németh Zoltán.

2019. március 11.